Hogy honnan tudom ennyire pontosan? Egyszerű. Én fogom megölni magamat. Nincs kiút... Illetve lenne... De biztos vagyok benne, hogy nem lesz opció.
Azt hinné az ember, hogy az öngyilkos saját döntése, hogy megöli-e magát, avagy nem. Pedig akkor lesz az ember öngyilkos, amikor mások miatt nincs kiút. Mert ha lenne ráhatásom... Megpróbálnék mindent. De nincs. Nem lesz... Érzem... Tudom...
11 nap... Egyre rosszabb lesz, ahogy közeledik április 18 végzetes délutánja. Tudom, hogy hol, és tudom hogy mikor fog történni... De a lényeg, hogy biztosra menj. Ne legyen lehetőség arra, hogy túléld agyhalottként, és probléma legyél a szeretteid számára. Ne legyen esély arra, hogy lebénulva egy tolókocsiban kelljen élned... Megoldás akartam lenni... Ha az nem lehettem, probléma semmiképp sem szeretnék lenni.
11 nap. Egy napot láthatom még ebből a kislányomat... Nem akarok elbúcsúzni tőle. Nem akarom, hogy visszarántson, és zombiként kelljen élnem. Inkább leszek boldog halott, mint boldogtalan élő...
Amúgy is, az idő viszonylagos. Visszagondolva gyors. Képzeljétek azt, hogy éltem 70 éves koromig, és meghaltam rákban hosszú szenvedés után... Mint egy csettintés úgy eltelik az idő. Mint egy csettintés, úgy múlnak az évek, a napok... Kivéve ezt a 11-et. Ez nagyon hosszú lesz. Nagyon hosszú. És rossz.
Mert BIZTOS vagy benne, hogy meg fogod tenni. Biztos.
