Tegnap este egy világ omlott össze bennem. Ismét. Hittem valamiben... Hogy ki fog állni a döntéséért és végigviszi. De nem tette. Ami nem baj... Mert mindig van egy B verzió. És jobb, mint ez lett volna... De amikor már a Z verziónál tartasz, és végigment az A, B, C, D... és a Z is.

Elmondtam ma neki a Z verzió forgatókönyvét. Ha ez se lesz... Nincs Zs. És nem indul újra az ABC.

Nem beszélek még mindig a szüleimmel. A mi családunk olyan, mint minden más bolond család, senki nem beszél senkivel. Temetéseken összejönnek az emberek, akkor egy napig érdeklődőek, de aztán... Senki nem hív már senkit utána. Mindenki vár a másikra. 9 nap múlva lesz alkalom, hogy beszéljenek telefonon. Aztán a hamvasztásomon majd sírhatnak együtt... És beszélhetek a szüleimmel. Nem fogok szólni, mert 900 fokon égve elég nehéz lenne... De legalább Ők beszélhetnek majd.

Sajnálom azt a rengeteg bánatot, amit okozni fogok nekik. Szegény B. mamának... Félek, bele fog halni. Egy jó dolog van abban, hogy ha Te halsz meg először: nem kell végigszenvedned a szeretteid szenvedését.

L. a kislányom nem tudom, hogy fogja feldolgozni... De lehet jobb lesz neki a semmi, mint a szar... Mert szar apa voltam, szar apa vagyok.

De mindegy lesz, mert hogy milyen apa lennék a jövőben... Csak fikció. Mert nincs jövő. 9 nap, ennyi a jövőm. Egy számjegyű... Borzalmas lesz az utolsó előtti két nap. Már lejátszottam magamban. Húsvét vasárnap és húsvét hétfő... Nem fog menni az idő. Várni fogom a keddet, mint éhező a falat kenyeret... Azzal a különbséggel, hogy nekem méreg lesz, nem kenyér.

Pontosan tudom, hogy hol és hogyan fogom megtenni... Büszke vagyok magamra, hogy sikerült biztosat találni, és ha valaki rá is akadna erre a blogra, nem fogja tudni megakadályozni.

Egyetlen ember akadályozhatja meg. Ő. A nagy Ő. Borzalmas azt érezni, látni, hogy az az ember, akit mindennél jobban szeretsz a világon... Szenved. Ezt fogom megakadályozni... Én nem fogom végignézni. Még egyszer biztosan nem. Az az 5 hét, borzalmas volt azt látni, hogy zombiként "él". Él... Létezik.

Imádom a munkám... Annyi tervem van... És úgy sajnálom, hogy nem fogom tudni megvalósítani... Biztos vagyok benne, hogy az Onboarding project nélkülem is menni fog... De tudom, hogy mennyivel többet tudnék kihozni belőle mint bárki más. De ez a 22-es csapdája... A munka nem ment meg. Főleg mivel úgy nem tudnék dolgozni, hogy nincs ott, és ha nem dönt, akkor meg nem fogom végignézni, hogy ott van és mikor öli meg magát szépen lassan...

Igazából azt akarom megakadályozni, hogy nekem kelljen megélnem az ő halálát. Nem élném túl sokkal... De az a pár perc, óra, amennyivel túlélném, az annyira borzalmas lenne... Hogy belehalnék. De bánattal a szívemben halnék meg.

Így viszont boldogan fogok. Az elmúlt 7,5 hónapra gondolva... A szép napokra... Pillanatokra... Mosolyogva fogok ugrani. Ha valaki hallja majd, azt fogom kiáltani, hogy "Szeretlek, H."!